Általában teszek-veszek, turkálok könyvek, írások, rajzok között. Mindig többet tervezek, mint amit képes lennék aznap megcsinálni, elvégezni. Így biztosítom az örök lemaradást.
Mindenevő vagyok egyszer Trilok Gurtu, máskor Sztravinszkij, Keith Jarrett máskor Eötvös Péter, Nusrath Fateh Ali Khan máskor Arvo Part ….tudom, ez már túl sok a jóból. Bartók rádió munka közben, mint egyszerű megoldás. Világzene is alkalmanként, de az eredeti népzenék még inkább. Nem sorolom, viszont a csönd is nagyon kellemes akár órákon keresztül.
Mindenbe beleolvasok, sajnos mostanában kevés regény van a kezemben. Borges novelláit olvastam nem régen újra, és Krúdyt a sok szakkönyv mellett. Maurich Blanch-ot ízlelgettem a nyáron, de nem regényként, hanem belekóstolgatva, érzéki szöveg, számomra. Van egy Kafka nagyesszéje, az is tetszett.
Csakis Távol Kelet és a mediterrán világ. Jáván voltam, oda visszatérnék.
Majd a sors eldönti, kiállítással van értelme, a turistáskodást kicsit öncélú fényűzésnek érzem.
Szeretek improvizálni, de csak a receptek ismeretében jó az előírásokat megszegni.
Néha már sikerült furcsa ízeket kreálnom. Sokszor az éttermi kaját sematikusnak találom, a külsőség és elegancia nem pótol semmit. Több legendás kifőzde kellene. Keleten az utcán is jó enni, kár, hogy nálunk nincs utcai konyha.
Napilapot csak kínomban veszek, talán havonta. Kevés TV és internet, vigyázni kell, mert megárt.
Utálom a magazinokat, régebben voltak jó periodikák…Nappali Ház, Átváltozás, Pompei, Vulgo stb., sokat meg is őriztem.
A könyvtárban szoktam lapozgatni, nem járatok magazinokat. Az irodalmi havilapokat még böngészgetem.
A ruhákat viselem, míg elviseltté nem válnak. Mostanában kedvelem a színesebb ruhákat.
Régebben szinte csak feketében jártam.
Olyan van, hogy nem viselném, felvenni rövid időre, bármit, alkalomszerűen. Utálom az öltönyt és frakkot, csak színészként, ha valami ripacs lennék valami abszurd tragikomédiában.
Nincs, ez szerintem a legrosszabb kérdés, csak dilettáns, vagy kiégett válaszolna erre.
Most sorolnom kellene, de a hosszú lenne a névsor.
Lemondok a hírességekről, inkább Apámmal kávéznék, akinek beszámolnék az életemről.
Most éppen Tóth Menyhértről írok, tudom, hogy a legfontosabb magyar festő volt. Vajda Lajos mély nyomot hagyott bennem már tizenéves koromban, a Szentendrei Iskolából táplálkoztam. Felszabadító volt számomra Henri Michaux világa. Ezután még hosszan sorolhatnám.
Mivel tanítok, ezt a legnehezebb megmondani. Mert valami tuti dolgot kellene mondani, ami általánosság és végeredményben szellemes lenne, de használhatatlan. Mindenkinek más tanácsra van szüksége. A belefeledkezés boldogságát kell elérni, az önfeledtség és a koncentráció magas fokán, ez az alkotás öröme…de nem szeretem a nagy szavakat.
Túl sok, de ez munkamódszer, a nyitott állapot, a bizonytalanságban tartás a rutin kivédése.
Több száz befejezetlen portré vár a végső mimikára, de a befejezetlenség állapota is lehet végleges, egyfajta nyitott mű.